Megtalálták a világ legrégebbi tengerjárójának roncsait Egyiptomban

A világ legrégebbi tengeri hajójának roncsait találták meg Egyiptomban amerikai és egyiptomi régészek. A hajóroncsok több mint négyezer évesek, és a sivatagi szárazságnak köszönhetően viszonylag jó állapotban maradtak fenn. A hajóroncsok arról tanúskodnak, hogy az egyiptomiak nemcsak a Nílust járták hajóikkal, hanem a tengereket is.

Úgy tűnik, hogy egy mostani felfedezés révén árnyaltabb képet kaphatunk az egyiptomiak hajózási szokásairól: bár eddig a kutatók azt feltételezték, hogy az egyiptomiak jellemzően rövidebb nílusi utakra használták hajóikat, a mostani lelet megcáfolja ezt a hipotézist. A Vörös-tenger mentén található Wadi Gawasis kikötőjéhez közel, hat nagyobb barlangban ugyanis olyan deszkadarabokra, horgonyra, hajókötélre és hajólapátra bukkantak, melyek egykoron minden kétséget kizáróan tengeri hajók darabjai lehettek.

Cherly Ward, a Florida Állami Egyetem kutatója a The Times című brit napilapnak nyilatkozva elmondta: a barlangokat úgy kell elképzelni, mint a mostani hatalmas repülőgéphangárokat. A hajóbontóműhelyben azonban nemcsak hajótesteket tároltak, szedtek szét, raktak össze és hasznosítottak újra, hanem gyakran élelmiszerraktárként is használták. A megtalált hajódaraboknak az állaga mellett kora is bámulatra méltó: a szakértői vizsgálatok azt bizonyítják, hogy szinte kivétel nélkül több mint négyezer évesek.

Az első tengerjáró

A műhelyről ugyanakkor azt feltételezik, hogy valóban csak összeszerelő műhely lehetett: a hajó egyes darabjait valószínűleg valahol a Nílus völgyében gyártották, hogy aztán a még most is látható számjelek segítségével a Vörös-tenger partjainál összerakhassák. Az egyiptomiakról már eddig is tudták, hogy Libanonból szállították a kiváló cédrust illetve akácfát, amelyeket aztán a fáraó kívánsága szerint megépítendő hajókhoz használtak fel. A Nílus mentén több hajókészítő-műhely is ismert volt már, ám azok mindegyikében kisebb, csak folyókon való hajózásra alkalmas, fatörzsből kivájt hajóroncsok kerültek elő.

Tovább

1922 óta először tártak fel új sírt az egyiptomi Királyok Völgyében

Nem találtak múmiát a régészek az egyiptomi Királyok Völgyében abban a sírban, amelyről feltételezték, hogy Tutanhamon fáraó anyjának vagy feleségének temetkezési helye - jelentették be, miután az utolsót is kinyitották a kamra hét szarkofágja közül. Találtak viszont balzsamozó anyagot és ókori fonott virágokat.

A KV 63-as jelű sír – azaz a Királyok Völgye (Kings Valley) 63. sírja – 1922 óta, Tutanhamon sírjának megtalálása óta az első, amelyet a Luxorhoz közeli Királyok Völgyében felfedeztek. A sírra az amerikai Memphis Egyetem régészcsoportja talált rá februárban. A területre időszámításunk előtt 1000-1500-ban élt fáraókat és királynőket temettek.

Annak ellenére, hogy a fehér sziklába vájt, négyszer négy méter alapterületű terem első hat szarkofágja nem rejtett magában múmiát, a tudósok reménykedtek benne, hogy a hetedikben megtalálják Tutanhamon feleségének vagy anyjának maradványait.

Reményüket arra alapozták, hogy az egyiptomi uralkodócsaládok tagjait rendszerint egymás közelében temették el, és a híres fáraó családja többi tagjának a sírját már megtalálták. Termeszek és vélhetően sírrablók is annyira megrongálták a szarkofágokat, hogy hónapokba telt a feltárásuk.

Az utolsó koporsót ezért nagy várakozások közepette nyitották fel, de csak száraz virágokat, a tartósításhoz használt eszközöket és ékszereket találtak benne. A memphisi kutatócsoport szerint mindamellett valószínű, hogy a sír valamilyen módon összefüggésbe hozható Tutanhamonéval, amelytől néhány méterre található. Az amerikai kutatók úgy vélik, hogy a 18. dinasztia idejéből (i.e. 1300 körül) való a sírkamra.

Forrás: NG

A sivatag gazdag urai

Hatalmas föld alatti vízvezetékrendszer, nemeskőbányák, az egyiptomit megelőző mumifikálási módszerek, és egy nagy kiterjedésű, gazdag birodalom, amelyet a rómaiak is csak nagy nehézségek árán tudtak igába hajtani. Ez jellemezte a garamantok sivatagi királyságát, amely a semmiből épített kőerődítményeket, és vált ezáltal a sivatag urává.

Keveset tudunk róluk, noha az utóbbi időben egyre többet foglalkoznak velük: a garamantok, a mai Líbia területén elterülő Fezzán-sivatag egykori lakóinak életét jelenleg is több tucat régész kutatja. A Spiegel Online beszámolója szerint két kutatócsoport immáron komoly eredményeket is fel tud mutatni. A római La Sapienzia Egyetem két kutatója, Savino di Lernia és Mario Liverani, valamint az angliai Leicester Egyetem régésze, David Mattingly által vezetett csoportok véleménye bár néhol egymásnak ellentmond, egy dologban egyetértenek: a leletekben meglepően gazdag területet egykor igencsak különleges nép lakta.

Eredeti vagy átvett magaskultúra?

A garamantok a Kr.e. 5. században már egészen biztosan a Fezzán lakói voltak, hiszen Hérodotosz úgy emlékezik meg róluk, mint egy harcias népről, amely a sivatag közepén tökélyre fejlesztette harcászati eszközeit. A garamantok közel ezer évet többnyire nagy gazdagságban vészeltek át a sivatag közepén, a Kr.u. 6. században viszont eltűntek. Nem említik őket a források, bár egyes elméletek szerint a berberek és a tuaregek a garamantok leszármazottai. Erre utalnak az írásmaradványok, ugyanis a három népcsoport ugyancsak hasonló módon jegyzete fel a legfontosabb információkat.

Tovább

A piramisok titka

A piramisok történelme kb. ötezer évre nyúlik vissza. Az ősi Egyiptom lakói a fáraók temetkezési helyéül építették ezeket az épületek. Hittek a túlvilági életben, s azt szerették volna, ha isteneik a túlvilágon sem szenvednek semmiben hiányt. Éppen ezért ékszereket, élelmet, bútorokat, hangszereket, sőt még vadászfegyvereket is elhelyeztek a piramisok kamráiban.

A piramisokat még a fáraó életében elkezdték építeni, hogyha eljön halálának napja minden készen álljon a temetkezési szertatáshoz.

De mi a titok?

A gízai piramist, az ókori világ hét csodájának egyikét, 23 év alatt építették föl. Az építéshez 2,3 millió kőtömböt használtak fel, amelyek több tonnát nyomtak, s volt amelyet 147 méter magasra kellett emelni.
Ha minden adatot sikerült összerakni a fejünkben, s megjelent egy hatalmas piramis képe, akkor már előrevetíthető, hogy  mi a nagy kérdés.

Hogy volt képes az ókori ember egy ekkora építmény elkészítésre? Ráadásul évezredekkel ezelőtt élt, és nem állt rendelkezésére sem daru, sem markoló és semmilyen mai technikai eszköz.

Sokféle elmélet alakult ki a piramisok építése körül. A tudósok szerint az ókori egyiptomiak még nem ismerték a kereket. Viszont rájöttek, hogy sokkal könnyebb eljuttatni a követ a piramis helyére, ha azt görgetik, így megalkották a “gördülő kövek” fogalmát.  Egy egyszerű, görbített faelemekből álló szilárd, kerékszerű szerkezet fogta közre a követ, amelyet 12-15 ember húzott az építkezés helyére. Ezzel az ötlettel nemcsak az építészet művészetét gazdagították, hanem ha nem is tudták, de felfedezték a kereket is.