Kétszáz évvel ezelőtt majdnem lebontották a Kheopsz piramist, hogy köveit felhasználják egy duzzasztógát építéséhez.
Az Al-Ahram című vezető egyiptomi napilap az ország öntözési kultúrájáról tett közzé dokumentumokat kedden. A mindeddig kiadatlan iratokból kiderült, hogy Egyiptom egykori uralkodja, Mohamed Ali kis híján leromboltatta a Kheopsz-piramist.
Tovább
Mióta megtalálták a sírját, csak háromszor vették le a múmia halotti maszkját. Most azonban bárki megláthatja a háromezer éve, rejtélyes körülmények között meghalt gyermekfáraó arcát.

Az ókori Egyiptom leghíresebb uralkodója, a gyermekfáraó Tutankhamon arcát az utóbbi háromezer évben nagyjából ötven ember láthatta a híres arany maszk nélkül; most azonban kiveszik a szarkofágból a múmiát, és külön őrzik meg az utókornak. A kutatók szerint erre azért van szükség, mert a szarkofágban nem tudják megfelelően megóvni a meleg és a nedvesség károsító hatásától a testet.
Tovább
A dudaszó szüntelen hangja, a kéményfüsttel méltán vetekedő kipufogófüst, és közlekedési dugó a nap 24 órájából közel 20 órában. Jobb, ha mindezekre felkészül az a turista, aki az egyiptomi főváros feltérképezésének egyedül vág neki. Ám míg a földfelszínen első látásra a káosz az úr, addig a föld alatt, a kairói metrórendszer világában tisztaság és gyorsaság honol.
Nem ördöngösség a kairói közlekedés, csak bele kell tanulni – fedezzük fel pár napos kint tartózkodás után. Csak az első lépés nehéz, amihez nem árt a megfelelő ritmus eltalálása, illetve összeszedni a bátorságunkat, aztán a többi már megy magától. De muszáj is, különben – közlekedési lámpa híján – évekig várhatnánk az út szélén, hogy elfogyjanak az autók, és átmehessünk a túloldalra. Így nem marad más, mint a városi sportnak is beillő, gépkocsik közötti szlalom. Az elindulási szándék pedig egy – a nyugati turisták számára elsőre „titkos jelnek” tűnő – kézfeltartással is megerősíthető, leutánozva a helyieket: az ujjbegyeinket összetapasztva csuklónk lassú felfelé mozgatásával nyugalomra és időkérésre inthetjük az előttünk felbukkanó autóvezetőket. A kocsik, a szamárkordék és a papa-mama-gyerekek összeállítású kismotorok sora pedig varázsütésre úgy nyílik szét előttünk, mint Mózesnek a Vörös-tenger.
Tovább
Sharm El Sheikh

Hurghada

Autókölcsönzés
Kairóban és Alexandriában a nagy nemzetközi autókölcsönző-vállalatok többsége megtalálható. A helyi autókölcsönzőknél gyakran sokkal kedvezőbb árat lehet kialkudni, ezért érdemes egy kis időt áldoznunk a tájékozódásra. Különösen jó ötlet autóbiztosítást kötni, hogy megvédje magát a többi vezetőtől.
Taxik
A jelentősebb városokban sok taxi vállal személyszállítást. Néhány egyszerű szabály, amelyet érdemes betartani, hogy az út zökkenőmentes legyen:
- Utazás közben kísérje figyelemmel azt, hogy éppen merre járnak.
- Ne fogadja el, ha a vezető az utazás megszakítását javasolja.
- Még indulás előtt egyezzenek meg az útvonal árában.
- Érdeklődjön a szálloda recepciósától, hogy mennyibe fog kerülni az út.
- A közvetlenül a szálloda előtt várakozó taxik akár kétszerannyit is elkérhetnek egy útért, mint mások, ezért érdemes elsétálni a legközelebbi taxiállomáshoz.
Tovább
Semmiképp se tegye az alábbiakat, ha Egyiptomban vam
- ne felejtsen el elegendő összegű pénzt vinni magával napi útjai alkalmával, azonban ilyenkor soha ne tartsa magánál az összes pénzét és hitelkártyáját.
- ne szedjen semmit azokon a természetes élőhelyeken, amelyeket meglátogat és ne etesse az állatokat
- ne üljön be a taxiba anélkül, hogy a vezetővel előzetesen megállapodott volna az árban
- ne menjen szabadságra anélkül, hogy megmondaná valamelyik barátjának vagy családtagjának, hol tudják Önt elérni.
- ne hagyja el a szállodáját vagy bármilyen másik szállást személyazonossági irat nélkül
- ne felejtsen el mentőmellényt vinni magával, ha tervezi, hogy gyermekkel felukkára, vagy bármilyen más hajóra száll.

Tovább

Tovább

Tovább
Következő oldal →