Luxor

Ma 70.000 lakosú kisváros áll az Újbirodalom hatalmas fővárosának, Homérosz Százkapus, egymillió lakosú Thébájának helyén (eredeti nevén: Uaszet). Az egyik legősibb egyiptomi város, egyes becslések szerint 7 ezer éves is lehet. Fénykorát a XVII-XIX. Dinasztiák idején élte az egyesített birodalom fővárosaként. A Luxor Templom helyén már a középbirodalom idején Szentély állt, amelyre később ?Amon Déli Háreme? épült. II. Rmszesz hatalmas udvarral, III. Amenhotep oszlopsorral bővítette a szentélyt, de építészeti remekmű Thutmozisz hármas kápolnája is. A templomot a szfinxek útja (3 km hosszú) kötötte össze a Karnak Templommal. A Karnak Templom több szentély összessége, kétségtelenül a világ legnagyobb műemlékegyüttese (területén negyvenszer fér el a római Colosseum).

Valószínüleg az Óbirodalom idején kezdődtek itt az építkezések. A XI. dinasztia idején épült az első bizonyította szentély célú épület montu helyi Isten tiszteletére. Innen kezdődően egészen a Ptolemaioszok koráig, sőt a római megszállásig építkezések folytak, ennek ellenére a templom egyes részei vélhetően soha nem készültek el, miközben a régieket is földrengés és a Nílus áradásai pusztították. Ezután 1500 év sötétsége borult a falakra, csak a XIX. Század végén kezdődtek ásatások. A Nyugati falon terült el a híres Thébai Nekropolisz. A Halottak Városa mindig ősi temetkezési hely volt. A XVIII. dinasztia fáraói temetkeztek először abba a kis hegyekkel övezett völgykatlanba, mely ma Királyok Völgye néven ismert. Jelenleg 64 királysír feltárása nevezhető befejezettnek, ezek közül 14-18 van egyidejűleg nyitva. (a turistabelépő 3 sírra érvényes, kivéve tutanhamonét.) A Királyok Völgyének háttal, ahhoz hozzásimulva, de a hegy által mégis elválasztva található Hatsepszut királynő sziklába vájt halotti temploma Deih el-bahariban. A terszos templom a természetes környezetbe illesztő építészet iskolapéldája. III. Amenhotep halotti templomából csak a bejáratot őrző szoborkolosszusok mardtak meg. 18 m-es magasságukkal gigászoknak tűnnek az eredetile egy tömbből faragott szobrok, melyek a görögök által tévesen hagyott Memnon és amnon kolosszus néven váltak ismertté.

Update: Ebben a városban tették közre a látogatók előtt  2007 novemberétől a  Tutankhamon fáraó testét.

Hozzászólások

Írd le a véleményed, kérdésed!



: